Így szerezz ügyfeleket a saját történeteddel!
Érezted úgy, nehéz kitűnni a tömegből, mert sok hozzád hasonló szakértő vagy tanácsadó van?
Gondolkodtál már rajta, hogy mit mondj, hogyan kommunikálj és hogyan jelenj meg online úgy, hogy felfigyeljenek rád?
Hogy megjegyezzenek?
Mai blogbejegyzésemben ehhez szeretnék neked egy nagyon jó eszközt adni.
Ez pedig nem más, mint a saját történeted megosztása. De nem akárhogy! Olvasd végig a bejegyzést és érteni fogod!
A mai felgyorsult világunkban rengeteg szakértő van. Ki hangosabban, ki visszafogottabban kommunikál az online térben. Annak ellenére, hogy sokan úgy érzik, hogy a hangosak lesznek mindig a befutók, a statisztikák és a gyakorlat mást mutatnak.
Introvertált vállalkozóként én is abba a csoportba estem az induláskor, hogy azt hittem, hogy hangosnak kell lennem ahhoz, hogy sikeres legyek. Aztán csak később jöttem rá, hogy hiába játszom el a „hangos” szakértőt, azzal nem fogok előrébb jutni.
És tudod, hogy miért nem?
Azért, mert nem önazonos a számomra. Nem önmagam vagyok, és ezt nem csak én érzem meg, hanem a leendő ügyfeleim is. És be kellett látnom, hogy mindez abszolút nem tesz hiteles szakértővé a szemükben.
Mégis mit tehetsz, ha te is hasonló gondokkal küzdesz?
A legjobb módszer, ha megtanulsz önazonosan kommunikálni!
Ehhez pedig az első lépés, hogy megosztod a saját történetedet. A saját történeted megosztása vállalkozóként lehetőséget teremt a kapcsolatépítésre, a hitelesség megteremtésére, mások inspirálására és önmagad megkülönböztetésére.
Ha ugyanis lehetővé teszed a közönséged számára, hogy bepillantást nyerjen az utazásodba, a csúcs- és mélypontokba egyaránt, akkor sokkal közelebb éreznek magukhoz téged. Mindez pedig építi a bizalmat köztetek.
Ma erről szeretnék neked részletesebb írni. Nézzük, hogy milyen hatása lehet annak, ha megosztod a saját történetedet, illetve hogyan érdemes ezt megtenned!
Szóval, ha megosztod a saját sztoridat, akkor…
1.Hitelessé válsz az érdeklődők, potenciális ügyfelek szemében
Gondold csak végig, az emberek nem tökéletes robotokat akarnak követni, nem tőlük akarnak tanulni, hanem a hús-vér emberek tapasztalatait és tudását szeretnék. Azzal, hogy megnyílsz a saját utadról, a tapasztalataidról, a kihívásaidról, a sikeredről, megtermeted a lehetőségét annak, hogy az emberek kapcsolódjanak hozzád.
Az emberek úgy fogják érezni, hogy te is olyan vagy, mint ők. Ezáltal pedig hiteles leszel a szemükben, hiszen nem játszod el a tökéletességet, nem akarod elhitetni velük, hogy te soha nem hibázol, soha nem vagy padlón, egyszóval nem vagy emberi.
Ha látják az emberek, hogy bizony te is azokon a nehézségeken mentél keresztül, amelyekkel ők is szembenéznek, de te már le is győzted őket, akkor rezonálni fognak az üzeneteddel. És ez a kapcsolat fogja neked azt eredményezni, hogy nem csak egyszerű vásárlóid lesznek, hanem hűséges ügyfeleid. Olyanok, akik viszik a jó híredet anélkül, hogy erre megkérnéd őket.
2.Inspirálsz és motiválsz másokat
Ha megosztod a történetedet, akkor azzal inspirálsz és motiválsz másokat. Olyanokat, akik oda szeretnének eljutni, ahol te vagy.
Ha megosztod a győzelmeidet és a kudarcaidat, ezek mintegy jelzőfényként ott lesznek a követőid előtt. A történeted ösztönözni fogja őket arra, hogy kövessék ők is az álmaikat, legyenek bátrak és nézzenek szembe a nehézségekkel, mert már van valaki, akinek ez sikerült. És elhiszik, ha ők is hozzád hasonlóan kitartóak lesznek, akkor nekik is sikerülni fog.
3.Megkülönbözteted magad egy zsúfolt piacon
A te történeted csak a tiéd. Soha senki nem fogja úgy végigjárni, ahogy azt te tetted. És ezzel már meg is különböztetted magad a piacon.
A saját életutad, a saját élettapasztalatod ad neked egy olyan egyedi nézőpontot, amivel senki más nem rendelkezik. A tapasztalataid, az általad fontosnak tartott értékek és a céljaid megosztása olyan egyedi jellemvonás lehet a számodra, amit a konkurencia nem fog tudni lemásolni
Ne feledd, azzal, hogy megmutatod a leghitelesebb énedet és a vállalkozásod mögött meghúzódó történetedet, emlékezetes és megkülönböztethető leszel az iparágadban.
4.Emberivé tesz
A mai digitális világban, ahol a személyes interakciók meglehetősen korlátozottak, azzal, hogy megosztod a márkád sokkal emberközelibb leszel. A történeted megosztása mélységet, személyiséget és érzelmeket kölcsönöz a vállalkozásodnak.
Az emberek a történeteket sokkal jobban megjegyzik. Emlékezni fognak rá. Ha hallják, tovább tudják adni, és ha nekik lesz szükségük segítségre, akkor gond nélkül fel tudják idézni.
A történetmegosztás emberibbé teszi a vállalkozásodat, hiszen az érdeklődők látják a márka mögött álló személyt, az utazást, amely alakított téged, és a szenvedélyt, ami vezérel az utadon. Ez az emberi kapcsolódás pedig erősíti az elkötelezettséget és az őszinte érdeklődést irántad és a vállalkozásod iránt.
Hol és hogyan oszd meg a történetedet?
A történetedet megoszthatod bármelyik felületen, ahol kommunikálsz a célcsoportoddal. Felteheted a honlapodra, a közösségi média profilodra, de akár egy videó formájában is közzé teheted.
A lényeg, hogy arra figyelj, hogy úgy oszd meg a történetedet, hogy az érdekes legyen a célcsoportod számára. Ne ess abba a hiába, hogy önmagadat sztárolod benne. Nem ez a cél.
A történeted elmesélésekor koncentrálj arra, hogy te milyen nehézségeken mentnél keresztül, ezekből miket tanultál, majd emeld ki, hogy ezek a tanulságok hogyan tettek alkalmassá téged arra, hogy a célcsoport problémájának megoldásában segíts!
Érzed a különbséget?
Fontos, hogy a történeted elmesélésekor az olvasó/hallgató megértse, hogy mindaz, amin keresztülmentél miben és hogyan segíthet neki. Miért te leszel a legjobb választás a számára.
Ha ilyen szemmel írod le a történetedet, akkor tudnak kapcsolódni az emberek, azzal tudnak rezonálni, és ami a legfontosabb, akkor megszólítva érzik magukat.
És a végén ez a cél, hogy meg tudd szólítani az érdeklődőket úgy, hogy ügyfelekké, vásárlókká konvertáld őket.
Most már látod, hogy vállalkozóként a saját történeted megosztása több mint önkifejezés. Ez egy rendkívül hatékony eszköz, amely hiteles kapcsolatokat épít, hitelességet teremt, inspirál másokat és talán ami a legfontosabb, megkülönböztet téged a többi szakértőtől.
Élj a lehetőséggel, oszd meg a tudásodat és a tapasztalatodat és gyakorolj hatást a közönségedre! A te történeted egyedülálló, értékes és mindenképpen meghallgatásra érdemes!
Úgy érzed, hogy egyedül nem megy?
Akkor foglalj egy ingyenes időpontot és beszéljük át, hogy hogyan tudok neked segíteni! 😊